Az MSZP nem támogatja az uniós alapszerződés 7. cikkelyének alkalmazását Magyarországgal kapcsolatban – adta tudtul minap az ominózus Tavares-jelentés kapcsán Mesterházy Attila. Úgy vélem, a pártelnöknek jobban meg kellene magyaráznia álláspontját.

Bár a hazai közéletben többnyire csak úgy emlegetik az EU legfőbb dokumentumának ezt a kitételét, mint amely a – 2. paragrafusban lefektetett – közösségi értékek súlyos és tartós megsértésének veszélye ill. ténye esetén a tagállam szavazati jogának felfüggesztését helyezi kilátásba, a sokat emlegetett, félelmetesnek tűnő szabály valójában – és értelemszerűen - nem a „tagállam”, hanem a „kormány” szavazati jogának esetleges felfüggesztéséről szól. Az Európai Parlamentben már megpendített uniós szankció életbe léptetése „csak” annyival járna, hogy azt követően megszűnne Orbán Viktor szavazati joga az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban, és hasonlóképpen ajtót mutatnának valamennyi uniós szakminiszteri grémiumban az Orbán-kormány minisztereinek és államtitkárainak. Ez persze nem apróság, de miképp az Orbán-kormány nem egyenlő Magyarországgal, így uniós szavazati jogának felfüggesztése sem jelentene végzetes érdeksérelmet a magyar nép számára. Márcsak azért sem, mert a lisszaboni szerződés hatályba lépése óta a kormányokat felölelő uniós szervek korántsem uralják a régi módon és mértékben a közösségi politikát és jogalkotást - amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy magának a 7. cikkelynek az aktiválásához is ki kell kérniük az Európai Parlament beleegyezését.

A kormányt sújtó büntetéstől függetlenül a többi uniós intézményben szavazati joggal rendelkező magyar állampolgárok lehetőségi nem csorbulnának, így például nem érintené ez a szankció az Európai Bizottság magyar tagjának jogosítványait, továbbra is részt vehetnének az uniós döntéshozatalban az Európai Parlamentben mandátummal rendelkező magyar képviselők (a fideszesek is!), de a közösségi jogalkotást segíteni hivatott Régiók Tanácsában ülő seregnyi hazai polgármester is. Pontosan ilyen okokból – annak belátásából, hogy egy kormány nem egyenlő egy nemzettel - nincs szó a nevezetes 7. cikkelyben semmiféle uniós forrásmegvonásról sem, tehát például a magyar agrárgazdáknak akkor is folyósítani köteles az EU a mezőgazdasági támogatásokat, ha történetesen Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől megvonják a szavazati jogot az uniós agrárminiszteri tanácsban.

Több jelből úgy tűnik, az MSZP szívesebben venné, ha uniós szankció helyett inkább az Európai Néppárt rekesztené ki saját soraiból a jogállamot leépítő, és költségvetési helyett demokratikus deficitet felhalmozó Orbán-kormányt. Lehetséges, hogy ez a fejlemény a belpolitikában többet hozna a szocialisták konyhájára, mert elejét venné a Fidesz által a baloldalra zúdítandó „hazaárulózásnak”. Csakhogy egy ilyen – valójában a Néppárt belügyének számító - fejlemény semmilyen segítséget nem nyújtana a jogállamot és demokráciát csorbító új alaptörvény hálójában vergődő magyar állampolgároknak. Mit nyerünk ugyanis mi azzal, ha a Fidesz – meg sem várva mondjuk a néppárti kirúgást – egyszerűen átül az euroszkeptikusok közé? Megváltozik ettől az alaptörvény? Nyilván nem. A közösségi módszer, vagyis a 7. cikkely életbe léptetéséhez vezető, kétség kívül hosszadalmas intézkedés-sorozat azonban – amelynek első lépése volt a Tavares-jelentés – fokozatosan kijelölné annak az uniós értékeket maradéktalanul tiszteletben tartó új magyar alkotmánynak a sarkalatos pontjait, amelyhez a jövőben bármely színezetű és összetételű magyar kormánynak igazodnia kell majd, ha vissza akarja szerezni szavazati jogát az EU-ban. Ha az MSZP – pusztán választási pávatáncból – ellenzi ezt az utat, óhatatlanul felébreszti a gyanút: talán csak a győzelem fontos, az alaptörvény pedig – részben, vagy egészben -, hát az maradhat!

(A szerző a Magyarországi Európa Társaság alelnöke)

Megjelent a HVG 2013. május 25-i számában