A Magyarországi Európa Társaság, mint politikai pártoktól független civil szervezet, kiáll az egységesülő Európa eszméje mellett és szorgalmazza Magyarország európai integrációjának elmélyítését. Meggyőződésünk, hogy az Európai Unió létrejötte, majd a rendszerváltást követően a posztkommunista országok csatlakozása a kontinens történelmének legszebb lapjaira tartozik. A közös Európa kínálta előnyöket az európai és ezen belül a magyar polgárok érdekében ki lehet és ki is kell aknázni!
Nem csupán az Európai Unió szerződéseibe foglalt uniós vívmányokat, különösen a közös alapvető értékeket, az egységes belső piacot, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget – ezen belül a schengeni övezet, a menekültpolitika, valamint a bel- és igazságügyi együttműködés rendszerét – tartjuk megőrzendőnek és fejlesztendőnek, hanem a külpolitika, a biztonság- és védelempolitika, valamint az oktatás- és szociálpolitika területén is sürgetjük az európai szintű fellépést, illetve jogalkotást. A világpolitikai és nemzetközi gazdasági változások a közös erőfeszítéseket már jó ideje szükségessé teszik: önmagukban még a legnagyobb tagállamok is kicsik ahhoz, hogy egyenlő partnerei legyenek a globális nagyhatalmaknak. Az Európai Unió egységének megőrzése mellett támogatjuk a megerősített együttműködés új formáit, amennyiben nyitottak maradnak minden később csatlakozni kívánó tagállam előtt, valamint kívánatosnak tartjuk az EU saját költségvetésének növelését. Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok szoros kapcsolatát, illetve a NATO védelmi erejét a jövőben is meghatározó jelentőségűnek tekintjük a világpolitika alakításában.
Az Európai Uniót érintő válságjelenségekre – legyen szó az eurózóna belső feszültségeiről, a migrációs és menekülthullámokról, a terrorizmus fenyegetéséről, a tagállamok közötti kohézió ingadozásáról vagy a demokrácia és a jogállamiság normáinak megsértéséről – nem re-nacionalizálással, hanem a többszintű európai politikai rendszer és döntéshozatal további demokratizálásával és az európai nyilvános tér megerősítésével kell reagálni! A politikai és a gazdasági integráció fejlődése érdekében kiállunk az uniós intézmények cselekvőképességének és kompetenciáinak megerősítéséért. Sürgetjük, hogy az Európai Bizottság kapjon kellő jogszabályi felhatalmazást és anyagi eszközöket, hogy az Európai Parlament demokratikus ellenőrzése mellett az eddiginél hatékonyabban számon kérhesse a tagállamokon a közösségi szabályok betartását, különös tekintettel az európai uniós szerződés 2. szakaszában leszögezett közös értékekre, valamint az alapjogi kartára. Támogatjuk az Európai Unió további bővítését és visszavárjuk az Egyesült Királyságot az unió tagjai közé.
A Magyarországi Európa Társaság elutasítja az emberek helyi, regionális, nemzeti és európai identitásainak egymás ellen fordítását, a nacionalista önzést, az euroszkeptikus populizmust, a liberális demokrácia értékeivel való szembefordulást, a jogállam intézményrendszerének lebontását. Egy olyan világban, ahol az államok a saját nemzeti érdekük érvényesítését a nemzetközi szolidaritással és együttműködéssel szembenállónak vélik, a gyengébb államok felzárkózási lehetőségei sérülnek a leginkább, miközben az erősebbek is kárt szenvednek. Az európaiak sokfélesége – különböző nyelvei, kultúrái, hagyományai – a közös gondolkodás és az együttes problémamegoldás gazdag forrása. Kiállunk az Európai Unió olyan reformja mellett, amely széles lehetőséget kínál az európai polgárok és szervezeteik határokon átnyúló közvetlen együttműködésére, illetve garanciákat nyújt arra, hogy jogsértések esetén uniós intézményekhez lehessen fordulni jogorvoslatért.
A Magyarországi Európa Társaság a fentiek szellemében kíván fellépni Magyarországon, valamint a nemzetközi politikai és szakmai közéletben. Kapcsolatokat épít és együttműködik más olyan magyar és külföldi civil szervezetekkel és kutatóintézetekkel, amelyek osztják alapelveinket. Éves rendszerességgel szervez az Európai Unió és a liberális demokrácia helyzetével, jövőjével foglalkozó konferenciákat, vitafórumokat. Figyeli és értékeli az uniós intézmények tevékenységét, a tagállamok, ezen belül kiemelten a magyar kormányzat és más magyar politikai szereplők magatartását az európai térségben. Az egységesülő Európa ügyét képviselve rendszeresen nyilatkozatokat bocsát ki. Támogatja a MET tagjainak az európai politikai és gazdasági integrációt érintő kutatói, oktatói tevékenységét, valamint médiaszerepléseit, eredményeik bemutatásához pedig fórumot kínál. Internetes honlapján, a közösségi médiában és a tömegkommunikációban folyamatos tájékoztatást nyújt tevékenységéről, költségvetéséről mindig átlátható módon beszámol.
A történelem arra tanít, hogy Európa egysége a kontinens békéjének és prosperitásának záloga. A Magyarországi Európa Társaság büszkén vállalja az európai polgárok, régiók, országok és népek együttműködésének nemzetek közötti és nemzetek feletti hagyományát. Biztosak vagyunk abban, hogy a liberális demokráciákat és a szolidaritáson alapuló nemzetközi rendet fenyegető huszonegyedik századi kihívásokra és válságokra csak az európaiság eszméjének kiteljesítésével tudunk eredményes választ adni.