Mit mondanak ki, és mit hallgatnak el a pártok EP­programjai

CímMit mondanak ki, és mit hallgatnak el a pártok EP­programjai
Közlemény típusaFolyóirat cikk / Journal Article
Év / Year2014
SzerzőkKocsis, Györgyi
Újság / JournalHVG
Publikálás dátuma / Date Published05/2014
Kulcsszavak / Keywordsdemocracy, pártok, party
Összefoglalás

Mit mondanak ki, és mit hallgatnak el a pártok EP­programjai? Nem tisztelt ház Akár az euró bevezetésével is kampányolhatna már a Fidesz, ezt a célt azonban más pártok hirdetik meg. Egymástól való félelmükben a politikusok agyontaktikázzák európai parlamenti választási kampányukat. „Folytatjuk” – ezzel az egyszavas, utólagos számonkérésre alkalmatlan „programmal” tisztelte meg Magyarországot a Fidesz a 2014 tavaszi választások első – országgyűlési – fordulójára, s ugyanez érvényes a május 25­ei második – európai parlamenti – fázisra is. Folytatják – de mit is? A feltűnő hallgatás mögött nemcsak a miniszterelnök machiavellisztikus kormányzási stílusa rejtőzhet, hanem a kormánypárt iránykeresése is. Az elmúlt öt évben ugyanis a Fidesz EP­képviselői szorgalmasan nyomogatták az igen gombokat azoknál, a pártnak politikai otthont nyújtó Európai Néppárt által különösen szorgalmazott integrációmélyítő uniós törvényjavaslatoknál, amelyek az EU­tagállamok nemzeti költségvetésének és bankrendszerének hatékonyabb közösségi kézben tartását szolgálják. Mint a nemzetgazdasági tárcát vezető Varga Mihály által a múlt héten nyilvánosságra hozott legújabb konvergenciaprogram mutatja, a kormány tartósan a kritikus 3 százalék alatt igyekszik stabilizálni a hazai büdzsé hiányát, alacsony szinten tartani az inflációt és a kamatszintet, az államadósság­ráta pedig középtávon nem növekszik. Mivel ilyenformán az euróbevezetés úgynevezett maastrichti kritériumainak teljesítése kézzelfogható közelségbe került (lásd Közel, s mégis oly távol című írásunkat), a Fidesz akár EP­kampánya középpontjába is állíthatná a közös valuta néhány éven belüli bevezetését – ami nemcsak az eurós tagállamokkal erősen összefonódott magyar gazdaság számára kínálna növekedési perspektívát, hanem a devizahiteleseknek is reális menekülőutat. Erről azonban szó sincs