Megbonthatatlan barátság

Cím Megbonthatatlan barátság
Közlemény típusaÚjságcikk / Newspaper Article
Év / Year2007
SzerzőkHegedűs, István
Újság / NewspaperHVG
Város / CityBudapest
A publikáció nyelve / Publication Languageeng
Kulcsszavak / KeywordsOroszország
Összefoglalás

Önmagában gyanús, ha a nemzeti érdekre hivatkozik egy politikus, amikor tetteit magyarázza. Mint a múlt héten Gyurcsány Ferenc a Magyarországot külföldön képviselő nagyköveteknek tartott külügyminisztériumi értekezleten, mondván: energiapolitikai kérdésekben konfliktusba került az uniós, vagyis "a szövetségesi, a partneri együttműködés és a magyar nemzeti érdek".

A sokféle társadalmi és (párt)politikai értékrendből, eltérő szemléletmódból és ideológiából, másképpen súlyozott preferenciákból, taktikai megfontolásokból, sőt ütköző érdekekből következik, hogy demokráciában természetes módon különbözőképpen értékelünk egy adott politikai problémát, helyzetet. Miért lenne a pluralizmus alól kivétel a külpolitika? Nemzetközi példák tömegét hozhatjuk, hogy mást gondolnak a világról és saját országuk teendőiről egymással polemizáló politikai táborok és közvéleménycsoportok az Egyesült Államoktól kezdve Izraelen át Szerbiáig. Akár ugyanazon politikai szervezeten belül is születhetnek egymással vetélkedő koncepciók: az új francia elnök azonos párti elődje stílusát és üzeneteit feledtetve, friss küldetéssel, nagy lendülettel startolt a globális színpadon. Az Európai Unió tagállamaiban pedig mindinkább meghatározó politikai vízválasztóvá válik, hogy ki mit hisz az egységesülő Európáról - attól, hogy jómagam lelkes Európa-barát vagyok, még nem jelenteném ki, hogy a fanyalgó euroszkeptikusok nem ismerik fel a magyar nemzeti érdekeket. Csak éppen nem értek velük egyet.

Webcímhttp://www.europatarsasag.hu/images/20070811tol_fajlok_itt/megbonthatatlanbaratasg.htm
Teljes szöveg

gában gyanús, ha a nemzeti érdekre hivatkozik egy politikus, amikor tetteit magyarázza. Mint a múlt héten Gyurcsány Ferenc a Magyarországot külföldön képviselő nagyköveteknek tartott külügyminisztériumi értekezleten, mondván: energiapolitikai kérdésekben konfliktusba került az uniós, vagyis "a szövetségesi, a partneri együttműködés és a magyar nemzeti érdek".

A sokféle társadalmi és (párt)politikai értékrendből, eltérő szemléletmódból és ideológiából, másképpen súlyozott preferenciákból, taktikai megfontolásokból, sőt ütköző érdekekből következik, hogy demokráciában természetes módon különbözőképpen értékelünk egy adott politikai problémát, helyzetet. Miért lenne a pluralizmus alól kivétel a külpolitika? Nemzetközi példák tömegét hozhatjuk, hogy mást gondolnak a világról és saját országuk teendőiről egymással polemizáló politikai táborok és közvéleménycsoportok az Egyesült Államoktól kezdve Izraelen át Szerbiáig. Akár ugyanazon politikai szervezeten belül is születhetnek egymással vetélkedő koncepciók: az új francia elnök azonos párti elődje stílusát és üzeneteit feledtetve, friss küldetéssel, nagy lendülettel startolt a globális színpadon. Az Európai Unió tagállamaiban pedig mindinkább meghatározó politikai vízválasztóvá válik, hogy ki mit hisz az egységesülő Európáról - attól, hogy jómagam lelkes Európa-barát vagyok, még nem jelenteném ki, hogy a fanyalgó euroszkeptikusok nem ismerik fel a magyar nemzeti érdekeket. Csak éppen nem értek velük egyet.

Az orosz-magyar viszony különlegességét magyarázva a kormányzati érvelésben döntő szerepet kapott a fűtésszámla nagysága. De vajon Magyarország energiakiszolgáltatottsága szignifikánsan nagyobb lenne az eltérő Oroszország-politikát folytató észtekénél, lengyelekénél, németekénél? Valóban komolyan vehető forgatókönyv békeidőben, hogy Oroszország egyik pillanatról a másikra egyoldalúan elzárja a csapokat, jó viselkedésünk jutalmaként pedig mi mentesülünk a szankciótól? Reális veszély, hogy az orosz vezetés teljesen elszakíthatja magát a világpiactól, és egyoldalú olajár- és gázárrobbantást hajt végre - régimódi nyelvezetet használva - a kölcsönös függőség korában? Ugyanezt kicsit korszerűbben megfogalmazva: az egymással versengő, mégis mindinkább fokozatosan transznacionálissá váló piaci szereplők - kitermelők, feldolgozók, szállítók - mindnyájan veszítenének, ha akár átmenetileg megszűnne vagy veszélybe kerülne az energiakereskedelem.

A 21. század elejére Oroszországban olyan hatalmi berendezkedés jött létre a szovjet kommunista puccskísérlet bukása és az első jelcini évek szabadsága után, amelyben az állam és a kormányzó politikai erő közötti határvonal elmosódott, miközben rendkívül alacsony szintű a civil szervezeti és állampolgári aktivitás a közügyek terén. Elképzelhető, hogy gyenge vagy saját szubkulturális körükből kitörni nem képes ellenzéki pártok többszöri kísérlet ellenére ugyanúgy nem tudják majd leváltani - nagyjából szabad választásokon - a domináns politikai csoportosulást, mint ahogy az évtizedeken keresztül történt Mexikóban, Japánban vagy akár Olaszországban. Ami a média függetlenségét illeti, legutóbb a brüsszeli szakmai műhely, az EU-Russia Center elemzője, Elena Prokharova mutatott rá, hogy a három, gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő orosz országos televíziós hálózatból kettő állami tulajdonban van, míg a harmadik a Kreml által ellenőrzött Gazprom kezében, Moszkvában pedig az a hír járja, hogy az elnöki hivatal helyettes vezetője heti eligazításokat tart a tévécsatornák és a jelentősebb állami újságok szerkesztőinek. Az orosz közvéleményben az utóbbi években gyorsan terjednek a Nyugat-ellenes sztereotípiák és érzelmek. Ezek a körülmények legalább annyira befolyásolhatnák a magyar külpolitika alakítóinak gondolkodásmódját, mint amit Gyurcsány a misszióvezetők előtt hangoztatott, nevezetesen, hogy az orosz lakosság 70 százaléka támogatja Putyint, és Oroszország tartósan megerősödött a nemzetközi porondon. Bizonyára, de ettől még lehet, sőt kell vitatkozni a magabiztossá - sőt olykor arrogánssá - vált partnerrel.

Például ha már egyszer a magyar miniszterelnök úgy döntött, hogy részt vesz az észtek kihagyásával Moszkva által szervezett finnugor csúcstalálkozón, és ott külön is tárgyalt az orosz elnökkel, azzal érzékeltethette volna, hogy ő egyben az EU egyik tagállamának vezetője, ha kifogásolja a véleményszabadság oroszországi korlátozását. Régóta nem lehet arra hivatkozni, hogy Magyarország egyedül ne rángassa a medve bundáját. A készülő új magyar külkapcsolati stratégiában pontosan annak a fordulatnak kellene tükröződnie, hogy az európai uniós tagság kiszabadított minket a kisállami létből. Ráadásul a hidegháború végét követően fokozatosan megerősödő uniós kül- és biztonságpolitika épp a sajátos magyar - vagy magyar kormányzati - szempontok összeurópai szintre emelésének kínál eddig nem létező esélyt. Persze csak akkor, ha a magyar nézetek illeszkednek az uniós politizálás normarendszerébe.

Putyin nem Sztálin vagy Brezsnyev, de nem is a korai demokrata Jelcin. Ahogy a nemzeti érdeket hangoztató retorikának nincs igazán értelme, ugyanúgy nincs időtlen, örök, kulturálisan determinált szovjet-orosz "észjárás" sem. Az orbáni-kaczynskys konfrontációs politika és az értékmentes reálpolitika között valójában izgalmasan tág tér nyílik - különösen a korlátozott nemzetállami perspektívához képest egészen más dimenziókat kínáló Európai Unió és tagállamai számára - a tárgyalásos politizálásra és a taktikai manőverezésre egyaránt.

HEGEDŰS ISTVÁN