A Fidesz itt már jobban is érzi magát

Cím A Fidesz itt már jobban is érzi magát
Közlemény típusaFolyóirat cikk / Journal Article
SzerzőkHegedűs, István, and Gréczy Zsolt
Teljes szöveg

A Fidesz itt már jobban is érzi magát

 - Mikor lépett be a Fideszbe és mikor távozott?
- 1988. április 30-án léptem be a Fideszbe, a szervezet elsô nyilvános nagygyűlésén a Tinódi moziban és 1994. július 11-én a választási vereséget követő kongresszus után két nappal léptem ki.
- Mi történt akkor?
- Amikor Fodor Gábor, Molnár Péter és Ungár Klára 1993 őszén kiléptek, Szelényi Zsuzsával megalapítottuk a Fidesz Párbeszéd platformját, abban reménykedve, hogy párton belüli ellenzéki csoportunk befolyásolni tudja a politikai irányvonalat. Ez végül is nem sikerült. A választási kudarc után a pártvezetés önkritikája elmaradt, akárcsak a mi 'rehabilitálásunk', 'személyi változások' gyakorlatilag nem történtek, sőt, világos volt, hogy Orbán Viktorék politikai gondolkodásmódja végleg eltorzult, illetve folytatódni fog a jobbra tolódás. Mivel mi be sem jutottunk újra a parlamentbe, hiszen a hatalmi erőviszonyoknak megfelelően annyira hátra raktak bennünket a párt listáján, hat, szoros kötődést jelentő év ellenére távoztunk.
- Hogyan látja ma ezt a döntést annak fényében, hogy az utókor úgy is ítélkezhet, hogy a Fidesz útkeresése végül is négy év múlva választási gyôzelemhez vezetett?
- Az a hiperpragmatikus értelmezés, amely szerint a Fidesz sikeresen foglalta el a jobboldali politikai térfél nagy részét, nem törődik azzal, hogy honnan indult és mit képviselt megalakulása idején a szervezet és milyen nézeteket hirdet ma. 1988-tól nagyon hamar egyértelműen liberális erőként határozta meg önmagát, az emberi jogokat és a civil társadalom fontosságát hangsúlyozva szembenállt a régi rendszer képviselőivel. Radikális antikommunizmusa mégsem volt primitív, inkább racionális. Ugyanakkor '89-90-től egyre távolabb került a tekintélyelvűségre és ókonzervativizmusra hajlamos MDF-től. Így, mint liberális politikai párt, a politikai mezô közepén találtuk magunkat. Annyiban mégis máshol, mint az SZDSZ, amennyiben a politikai és kulturális elitet megosztó népi-urbánus vitában mi a konfliktus 'fölé' próbáltunk emelkedni, a küzdelmet történelmileg anakronisztikusnak tekintve. Vagyis nem utáltuk eleve a népieket vagy az urbánusokat, hanem a 'belga ideológiában' hittünk és új, modern nyelvezetet használtunk. A kilencvenes évek elején a magyar társadalom legkülönbözőbb rétegei vonzódtak ehhez a szemlélethez.
- Mégis, az 1994-es váltásról az elemzők azt mondják, hogy a meggyengült, választást vesztett MDF helyére, a konzervatív oldalra tudatosan nyomult be a Fidesz, míg mások ezért az SZDSZ koalíciós szerepvállalását, a Fidesszel szembeni lekezelô stílusát és a Demokratikus Chartát hibáztatják.
- A mai Fidesz-MPP félhivatalos retorikája szerint pedig 'mi nem változtunk semmit, most is ugyanazok vagyunk, akik 1988-ban voltunk', csupán a politikai körülmények mások. Annyit megengednek még, hogy idősebbek, érettebbek, tehát konzervatívabbak lettek. Amit ön említett először, az a felfogás a Fidesz fordulatát elszánt stratégiai manőverként írja le, ami a jobboldalon támadt űr kitöltését, a keresztény-konzervatív pártok fokozatos bedarálását tűzte ki célul, egészen a MIÉP-pel való paktálásig. Szerintem viszont Orbánék politikai húzásaival párhuzamosan a Fideszben komoly identitásváltás is végbement. Nem arról van szó, hogy 1994-ben a pártvezetés hozott egy zseniális döntést, amely négy év múlva gyôzelemhez vezetett, hanem már 1992-93-ban, ha még bizonytalanul is, de a párton belüli 'orbánisták' politikai mentalitása átalakult, mind konzervatívabbak, sőt, antiliberálisak lettek.
- Mi ennek a lélektani vagy szociológiai magyarázata? Amikor '89-90-ben sokan átiratkoztak az MSZMP-bôl nagyobb részt a nemzeti, kisebb részt a liberális oldalra, akkor ez logikus emberi reakció is lehet a túlélés érdekében. De 1993-ban ez mennyire volt indokolt a Fidesz részérôl?
- Elképzelhető az is, hogy az emberek nézetei megváltoznak. Nem mindig kizárólag karrierizmusról van szó. Az orbáni 'mainstream' jobbra csúszása 1993-ban kifjezetten irracionálisnak látszott a párton belül kisebbségbe került 'fodoristák' szemében: a 'nemzeti elkötelezettség' hangsúlyozása az egyre népszerűtlenebb jobboldali kormányzat idején és a felerősödő antikommunista hang az addigi harminc-negyven százalékos népszerűséget veszélyeztette. Mi akkor leginkább a másik liberális párt, a szövetséges SZDSZ-szel kibontakozó viszálykodás élezését, a liberális értelmiséggel és a 'médiával' szemben folytatott egyre dühödtebb polémiát elleneztük. Ez a moralizáló ideológiai háború már akkor is Kövér László nevéhez fűzôdött. A '93 őszén a Fidesz Press-ben írt cikke az értelmiségről gyakorlatilag megfelel annak, amit ma képvisel. Orbán pedig a jobboldali radikális Pesti Hírlapban ugyanekkor bírálta keményen a sajtót, amiről kezdtek úgy gondolkozni, mint az akkori kormánypártok, vagyis hogy a szabad demokraták irányítják az újságírókat a háttérből. Azaz a Fidesz elitjének többségi szárnya már 1994 előtt átvette a magyar jobboldal ideológiájának számos fontos elemét. Kövérnek, aki ideologikus alkat, szüksége volt az új ellenségképre, akárcsak Orbánnak, aki egyáltalán nem olyan pragmatikus típus, mint amilyennek rengetegen hiszik.
- A választás elôtt ennek ellenére még kialakult egy labilis, de mégis négypárti liberális összefogás. A dokumentumot Orbán Viktor, Petô Iván, Zwack Péter és Nagy Tamás írták alá.
- '94-ig a többség gondolkodásmódja azért még sokat hullámzott: Orbán az 1992-es pécsi kongresszuson mondta el legerôteljesebb MDF-kritikáját, előtte, 1991. decemberében pedig Orbán és Kövér a Magyar Hírlapban közölte azt a cikket, amelyben Antall Józsefet azért bírálták, mert önmagáról úgy vélekedett, hogy "a koalíció én vagyok". A választások előtt pedig fel sem merülhetett, hogy a Fidesz átálljon a bukófélben lévő konzervatívokhoz. A négypárti megállapodás és az SZDSZ-szel kötött egyezmények Orbánék számára mindenekelőtt arról szóltak, hogy 'leválasszák" Petőéket az MSZP-rôl. A párt vezérkara úgy számolt, hogy ugyan a Fidesz vezeti a népszerűségi listát, de nem valószínű, hogy egyedül képes lenne megnyerni a választásokat. Szükség lesz az SZDSZ-re, s talán valamilyen más erőre is. Márpedig a Demokratikus Chartán belül az SZDSZ-é volt a kezdeményező és vezető szerep - ebből is fakadt az antikommunizmus felerősítése és az 'ellenzéki egység' bírálata Orbánnál és Kövérnél, vagyis az a törekvés, hogy a Fidesz megőrizze dominanciáját a kormánykoalícióval szemben álló pártok között. Az SZDSZ-szel való rivalizálás nyomta aztán a Fideszt jobbra. Egyre inkább elterjedt a párton belül az a nézetrendszer, összeesküvés-elmélet, hogy a szabad demokraták liberális értelmiségi 'holdudvaruk' és a média mozgósításával valójában a Fideszt akarják háttérbe szorítani. 1993-ban a székház-ügyet is innen nézve értékelték: mesterségesen, tudatosan felépített álbotránynak tekintették. Ebben az 'élet-halál harcban' Fodort és körét mindinkább ügynököknek látták, akik valójában az SZDSZ politikáját hajtják végre a Fideszben. Így a Fodor-Orbán rivalizálás összemosódott a Fidesz-SZDSZ érdekellentétekkel. Orbánék egyre biztosabbak lettek abban, hogy Fodor az SZDSZ 'forgatókönyvét' hajtja végre, s ezért 'robbantott' a választások előtt fél évvel. Így lett a szemükben az SZDSZ a 'főellenség', nem is az MSZP, hiszen a volt kommunistáktól nem is vártak semmi jót. Önbeteljesítő proféciaként aztán, a Fidesz kudarca nyomán létre is jött az MSZP-SZDSZ koalíció 1994-ben. Orbánék számára innentől kezdve elsősorban ez a hivatkozási alap: most már a 'baloldali blokkal' szemben kell létrehozni az ellenerőt, a Polgári Szövetséget, később aláírni az MDF-fel való együttműködést, majd a kisgazdákkal koalíciót kötni '98-ban.
- Ez alapján kizárható, hogy a Fidesz és az SZDSZ újra egymás mellé kerüljön?
- A Fidesz és az MSZP koalíciója sokkal inkább elképzelhetô. Az SZDSZ-nek azonban aligha tudnának a fideszesek 'megbocsátani' - ezt Kövér nem tudná megtenni. Márpedig, ahogy a kilencvenes évek elején érzékeltük, ő Orbán 'szuperegója', aki a morális és ideológiai érveket szállítja a pragmatikusnak tűnő döntésekhez. Kettejük viszonyát úgy jellemezhetjük, mint a minden próbát kiállt férfibarátságét, ami abban is segít, hogy kisebb nézetkülönbségeiket egymás között rendezni tudják. Kövér vadabb, a szélsôjobboldali szavazóknak tetsző stílusa és Orbán píár-szósszal leöntött, kádárista depolitizált retorikája ma kiegészítik egymást. Eredetileg ez nem volt tudatos, hiszen Kövér nem is tud másképp érdekes lenni és persze Orbánból is sokszor kijött a keménykedés. Most már játszanak is ezekkel a szerepekkel.
- A poltikai fordulatot nehéz csak politikai pragmatizmussal magyarázni, hiszen a nézetcsere egyben barátok elhagyását és új barátok felkutatását is
jelenti. Jelen esetben azokét, akikrôl korábban nyíltan lesújtó véleménnyel voltunk.
- Igen, de éppen ezért 1994 a kiindulópont a mai Fidesz-MPP számára. Ebből a szemszögbôl nézve, ha az SZDSZ képes volt összeállni a diktatúrában ôket elnyomó figurákkal - és itt az MSZP komplikált átalakulását nem elemzik a fideszesek -, akkor Orbánék csak felelevenítették az egykori Ellenzéki Kerekasztalon belüli kapcsolatot a konzervatív politikusokkal. A barátságok megszűnése pedig amúgy is a politikai átmenet és a rendszerváltás jellegzetessége. Többnyire nem is igen beszélhetünk új barátságokról sem, inkább szövetségekrôl van szó. Kövér László nem lett Bánk Attila barátja. Ez nem olyan viszony, mint amilyen a demokratikus ellenzéket és a szakkollégista, lázadó fiatalságot a nyolcvanas évek második felében összekötötte. Igaz, a fó kapocs a jobboldali kulúrkörön belül nyilván a közös ellenség. A Fidesz-MPP motivációja azonban mindenekelőtt az, hogy egyeduralomra tegyen szert a konzervatív oldalon és mindenki mást magába olvasszon, úgy, ahogy az egykori kisebbségi kereszténydemokrata szárnyat 1996-tól, de most már egészen a jobbszélig. Ebbe a logikába nem illenek bele a politikai középhez húzó politikusok, mint az MDNP-sek többsége, Szabó Ivántól Kónya Imréig - de a mérsékelt és szervezeti önállóságra törekvő MDF sem nagyon. Vagyis Orbán ugyan 'integrálta' Jeszenszky Gézát, de nem az egykori 'belga' hagyomány szellemében, hanem a politikai élet kettészakításán dolgozott. Ebből következett, hogy kiléptek a Liberális Internacionáléból és nem külpolitikai megfontolásokból. Azt hiszem, hogy ez a jobboldal most már a Fidesz végleges helye: itt jobban is érzik magukat.
- Hozhat-e párton belüli erjedést, megbonthatja-e a vezérkar egységét, ha az MSZP akár egyetlen szavazattal is, de megnyeri a választást?
- Hét-nyolc éve gyakorlatilag ketten, Orbán és Kövér vezetik a pártot és határozzák meg a poltikai irányvonalat. Utánuk nagyon nagy az űr a tényleges hatalmi poziciókat tekintve.
- Ha így is van, szemmel láthatóan ez nem okoz konfliktust. Áder János a Ház élén, Szájer József a frakciót irányítja, Deutsch Tamás, Stumpf István, Várhegyi Attila és Pokorni Zoltán a kormányban.
- Közülük Stumpf félig kívülálló, 1988 és '90 között sok konfliktusa volt a Fidesszel és csak 1994-ben került közel újra Orbánékhoz. Akár lehet is különvéleménye, mint Deutschnak és Pokorninak, de ez nem sokat számíthat. A fokozatos jobbratolódás ellen néha az alvezérek egy része tiltakozott, de ellenállásukat Orbán és Kövér mindig legyűrte. A pártfunkcionáriusok számára ráadásul a Fidesz történetéből az a legfontosabb tanulság, hogy a lázadóknak, akár a 'fodoristáknak', akár mint Wachsler Tamásnak 1994-ben, nincs esélyük. A palotaforradalom azért sem valószínű, mert az alvezérek egymásban sem bízhatnak. Ha Orbán, azután, hogy harminc-valahány százalékról levitte a pártot hét százalékra 1994-ben, nem bukott meg, akkor 2002-ben mi fenyegetné? Ha a Fidesz vereséget is szenvedne a választásokon, Orbán, mint volt kormányfô, az ellenzék vezérévé válna, ahogy ez nyugaton is gyakran szokás. Bár puccs még a kommunista pártokban is bekövetkezhetett, inkább az a valószínű, hogy Orbán Viktor és Kövér László harminc évig állnak majd pártjuk élén - miközben gyakran ők lesznek egyben az ország vezetői is.