Egy igazi belga

CímEgy igazi belga
Közlemény típusaFolyóirat cikk / Journal Article
SzerzőkHegedűs, István, and Pikó András
Teljes szöveg

 

Egy igazi belga

Hegedűs István az egykori és a jelenlegi Fideszről

 

 

            1995-ben azt ígérte, megírja a Fidesz-sztorit. Ehelyett hat év után itt ez az interjúkötet, amelyet a választások előtt fél évvel, tartok tőle, sokan úgy fognak olvasni, mint egykorvolt fideszesek bosszúját.  Lehet, hogy érdemesebb lett volna vagy korábbra, vagy későbbre időzíteni a megjelenést, nem gondolja?

 

            Két-három év után készült végre el ez a kötet – az idei karácsonyi könyvvásárra. Tényleg nem lenne jó a választási kampány közepén megjelentetni a könyvet, viszont marketing szempontból egyenesen ostobaság lenne őszig várni. 1994 és 1998 között ötünk közül hárman szabad demokrata parlamenti képviselőként politizáltak – ők akkor nem értek rá a fideszes időkkel foglalkozni. A kötetre pedig reagálhatnak úgy is kormánybarát publicisták, ahogy említette, de agyon is hallgathatják az interjúkat. Remélem, lesznek sokan, akik a régi történeteket, amelyeket most mondunk el először nyilvánosan, izgatottan fogják olvasgatni.

 

            Fodor Gábor ma is aktív politikus és úgy tudom, Ungár Klára sem szakított véglegesen a politikával. Ön talán igen?

 

            Pártonkívüli liberális vagyok most is.

 

Van rá példa, hogy valaki pártonkívüliként visszakerüljön a politika élvonalába.

 

Minden lehetséges, de esetemben az volt a probléma, hogy miközben kilépésem után gyorsan nagyon távol kerültem a Fidesztől, mivel elleneztem az MSZP-SZDSZ koalíciót, nem léptem be az egyetlen megmaradt liberális pártba. Igaz, az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testülete tagjának az SZDSZ delegált 1997-től négy éven át. Azért ezt a tevékenységet nem lehetett összehasonlítani a nagypolitika és a nemzetközi nyüzsgés érdekességével.

 

A könyvet a legtöbben azért fogják olvasni, hogy megértsék, hogyan alakult ki a mai polgári, konzervatív FIDESZ-MPP. Ön viszont csak a történet első felét ismeri, hiszen bár szinte az alapítástól, de csak 94-ig figyelhette közelről, mivé válik egykori pártja. Logikusan következik-e a történet első feléből a második, vagy az elmúlt hét évben Önt is érték meglepetések?

 

Nem nagyon. A korai Fidesz gondokodásmódjától egyáltalán nem, de a hét évvel ezelőtti Fidesz nézetrendszerétől már egyenes út vezetett a mai kormánypolitikáig. A jobboldali politikai fordulatot Orbán és Kövér 1993-ban indították el. Ez akkori hibás politikai helyzetértékelésükből és a párton belüli többség szinte irracionális identitásválságából következett. A Fidesz úgynevezett „fodorista” szárnyával folytatott belső küzdelem pedig tovább tolta őket jobbra. Ekkor éleződött ki végleg a formálisan szövetséges SZDSZ-szel szembeni rivalizálás is. Miközben 1992 végén a Fidesz még harminc százalék fölött állt a népszerűségi listákon, a 94-es választásokon csak hét százalékot kapott a párt. Orbánék ekkor már a liberális értelmiségiek és az újságírók, illetve az SZDSZ és az MSZP aknamunkájának tulajdonították a kudarcot.

 

Magyarán a Fidesz vezérkara a saját maga által kialakított politikai helyzet csapdájába került. Mások viszont úgy látják, hogy a Demokratikus Charta megalakulásával Orbánék számára egyértelművé vált, csak a politikai mező jobboldalán, a széteső MDF romjain lehet hely egy általuk elképzelt és általuk irányított nagy kormánypárt kialakítására. Tehát tudatosan mentek bele a választási kudarcba és hoztak áldozatot a következő választásokon akkor még csak remélt siker érdekében.  Való igaz, nehéz elképzelni a mai nagyon tudatos Fidesz vezetőkről az akkori kapitális hibát.

 

Pedig ez történt. Tévedés átgondolt, zseniális politikai stratégiát feltételezni a Fidesz 94-es veresége mögött: a párt majdnem kibukott a parlamentből! Orbán és Kövér ideológiai fordulata nem csupán racionális – egyébként akkor hibás - számításon, hanem érzelmi-moralizáló dühön és sértettségen alapult. Ráadásul azt hitték, egyszerre győzhetnek több harctéren: megnyerhetik a választásokat, kemény cikkekben helyre tehetik a megutált értelmiségieket és legyőzhetik a párton belüli ellenzéket – az utóbbi fronton valóban ők kerekedtek felül. Amikor kampányt kezdtek a Demokratikus Charta ellen, még abban bíztak, hogy a jobboldali szavazókat elcsábíthatják az esélytelen MDF-től, miközben megőrizhetik a konzervatív kormányzatot elutasító állampolgárok szimpátiáját is. A választási vereség közeledtével aztán csak tovább erősödött Kövérék bűnbakkereső hajlama és az „egyedül vagyunk” messianisztikus ideológiája.

 

Igen, de ez folytonosságot is jelent a Fidesz politikájában. Hiszen az „egyedül vagyunk„ állítása sokaknak ugyanazt fejezte ki, mint a 89-es szlogen mint az elvált szülők gyermekéről: kívül állást az épp aktuális ideológiai-politikai lövészárokharcokon.

 

Márpedig mi eredetileg éppen a Fidesz-nemzedék befogadó jellegét hangsúlyoztuk az elvált szülők gyermeke hasonlattal. Minket tényleg nem érdekelt az az atavisztikus népi-urbánus vita, amely évtizedek óta megosztotta a magyar értelmiséget. Ezt fejezte ki a belga ideológia: mi minden flamandot és vallont, vagyis népiest és urbánust örömmel láttunk sorainkban. Úgy tünt, nem fontosak a szubkulturális különbségek párton belül – egészen addig, amíg Kövér nem kezdte el hangsúlyozni első generációs értelmiségi jellegét. Orbán és Kövér éppen a belga ideológiát járatta le fokozatosan – ez a kirekesztő logika az eredeti gondolat karikatúrájává vált. 1994-ben a Fidesz, mint a viccbeli Kohn a kaszárnyudvaron, valóban egyedül maradt belgaságával. Orbánék politikai identitásváltásával pedig a belga ideológia elfelejtődött.

 

1995-ös interjúnkban Ön már elképzelhetőnek tartotta, hogy sikert hozhat a fiatal demokraták jobboldali fordulata. Igaz, azt is hozzátette, hogy ha a Fidesz politikáját a jövőben is demagóg baloldal-ellenesség és az érzelmi politizálás jellemzi, akkor kérdés, sikeresen végre tudja-e hajtani a magyar jobboldal modernizálását. Ön szerint teljes sikert aratott a Fidesz vagy még mindig csak annyit mondhatunk, hogy nyert a 98-as választásokon.

 

A siker leszűkített értelmezése, ha ez a fogalom csak annyit jelent, hogy ki győzött a választásokon. A politika tartalmi oldala az, ami alapján a Fidesz-kormányzást érdemes elemezni. Márpedig az elmúlt közel négy év nem hozott politikai letisztulást és nyugalmat az országnak – egy évtizeddel a rendszerváltás után. A közélet rendkívül polarizált és a Fidesz tudatosan rájátszik a politikai ellentétek kiélezésére. Ráadásul nagyot zuhant a politikai viták színvonala, ami beleillik Orbánék stratégiájába. Eldöntötték, mint Virág elvtárs, hogy „nem nyitunk vitát” – csak sulykolják a maguk álláspontját. Egyrészt a fekete-fehér, barát-ellenség  sematikus logikára épülő egyszerű retorika jellemzi érveiket, másrészt a „nemzeti egységes” semmitmondó dagályosság. Nem voltam elragadtatva a Horn-korszak politikai vitáinak intellektuális színvonalától sem, de a Fidesz-MPP tudatosan törekszik a minőség rontására.

 

Távlatosan Önnek lehet, hogy igaza van és a történelemkönyvek, politológia monográfiák szerzői ezt fel is jegyzik majd. De a mérleg másik serpenyőjébe biztosan odateszik a szerzők azt a gazdasági fellendülést is, mely épp a Fidesz kormányzása alatt tetőzött.

 

Nagyon unalmas vita az, hogy kinek köszönhető a gazdaság jó teljesítménye. Az már fontosabb kérdés, hogy milyen gázár-, nyugdíjrendszer-, illetve egészségügyi politikát folytat a kormányzat. És nem minden a gazdaság: a közmédia kuratóriumainak összetételétől a Strasbourgban menedékjogot kérő romákig minden ügy ellentmond a sikerpropagandának.

 

A hat évvel ezelőtti interjúban Ön mondott egy azóta beteljesült jóslatot. Arról beszélt, hogy a siker utólag igazolni fogja a Fidesz politikai fordulatát. Ez megtörtént. De azt is hozzátette, hogy sosem szabad elfelejteni: a Fidesznek van egy alternatív története is, mivel nem törvényszerű, hogy egy radikális liberális pártból jobboldali konzervatív párt legyen. Gondolt-e már arra, hogy hol tartana ma az Ön által szeretett „alternatív” Fidesz, vajon lenne-e olyan sikeres, mint ez a mostani? Tartok tőle, hogy nem.

 

Utólag minden, ami megtörtént, szükségszerű lépésnek tűnik. Mégegyszer: 1993-ban a liberális Fidesz egyértelműen a választások nagy esélyesének számított. Ha akkor Orbánék nem szenvednek „politikai vakságban”, megnyerjük a választásokat és valószínűleg az SZDSZ-szel közösen alakítunk kormányt – ne adj isten, ha anélkül nem lett volna meg a többség, az MSZP-nek is lett volna egy minisztere. Elképzelhető, hogy egyszerre liberális és pragmatikus politizálással hosszú távon is megerősödhetett volna a politikai centrum Magyarországon. Akkor persze ki sem kellett volna lépnünk a Fideszből és talán ma mindannyian jobban éreznénk magunkat. Az interjúkötetből kiderül – öten ötféleképpen mondjuk el -, hogy miért nem így történt.