Az "aranyosok"

CímAz "aranyosok"
Közlemény típusaOnline cikk / Web Article
SzerzőkWizner, Balázs
Teljes szöveg

Most, hogy a kormány már külön minisztert is állított az esélyegyenlőtlenségek csökkentésére, talán érdemes ismét előhozakodni az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) ügyével.

 

Talán még sokan emlékeznek arra a vitára, ami 2000 első hónapjaiban robbant ki a Pokorni Zoltán vezette oktatási minisztérium által elindított program kapcsán. Az azóta folyamatosan bővülő AJTP ma már évente másfél milliárdot juttat a hátrányos helyzetű tehetséges tanulók középiskolai előmenetelének támogatására. Ez messze a legnagyobb összegű céltámogatás e területen. A program meghirdetésekor megfogalmazott bíráló cikkek arra próbálták fölhívni a figyelmet, hogy a program konstrukciója, feltételrendszere nem a kitűzött célokat szolgálja. A minisztériumra nem hatottak az érvek, a programot az eredeti elképzeléseknek megfelelően indították be. Azóta nem csupán a kormány és a minisztérium vezetése változott, hanem három év tapasztalatát és több vizsgálat eredményét, mindenekelőtt Liskó Ilona és Heindl Péter tanulmányait is figyelembe vehetik a döntéshozók.

Az AJTP-t 1999 decemberében hirdette meg az Oktatási Minisztérium a következő indoklással:

"A kormány a közoktatás legfontosabb szerepének a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését tartja. Elfogadhatatlan, hogy a társadalmi előrejutást ne a tanuló tehetsége, szorgalma, hanem családja anyagi helyzete, szülei foglalkozása vagy éppen lakhelye határozza meg. A kormány megkülönböztetett figyelmet fordít a hátrányos helyzetű, leszakadó rétegek gyermekeinek tehetséggondozására, illetve felzárkóztatására."

A kiírásnak megfelelően a helyi önkormányzat által kiválasztott és anyagilag (ösztöndíjjal) támogatott diákok fölvételt nyerhetnek egy speciális középiskolai oktatási programba. A program lebonyolítói olyan pályázati úton kiválasztott gimnáziumok, melyek vállalják, hogy évenként külön osztályt indítanak az AJTP által támogatott tanulók részére meghatározott oktatási program szerint. Egy nulladik, fölkészítő évet, majd a továbbiakban többlet órákat biztosítanak számukra. Mindezért dupla fejkvótát kap mind az iskola, mind a diákokat befogadó kollégium. Az eredeti elképzelések szerint minden megyéből egy középiskola vehet részt a programban évente egy harmincfős osztállyal. Így a program teljes kifutásában 3000 diákot érinthetne kb. 680 ezer/fő/év extra költségvetéssel, ami öszszesen több mint kétmilliárd forintot tesz ki évente. A minisztérium elsősorban a megyei elit, de legalábbis magasabb presztízsű gimnáziumokat kívánta bevonni a programba, ahol hátrányos helyzetű diákok csak elvétve fordulnak elő. Az állam, amikor végre eszébe jutott, hogy tegyen valamit a hátrányos helyzetűekért, olyan programot indított el, melynek kialakításába, lebonyolításába nem vonta be azokat, akik korábban éveken át e területen dolgoztak, s melynek feltételrendszere egyáltalán nem garantálta, hogy valóban hátrányos helyzetű diákok kerüljenek be a programba. Mivel a jelentkezők első szűrését a helyi önkormányzatokra bízták, még az is erősen kétségessé vált, hogy egyáltalán bekerülnek-e szegény gyermekek a programba. Valószínűsíteni lehetett ugyanis, hogy az önkormányzati vezetők nem föltétlenül a település szegényeit, inkább a helyi elit gyermekeit preferálják majd.

Az alapkoncepció, miszerint külön osztályban foglalkoznának az "aranyos" diákokkal, ugyancsak megkérdőjelezhető volt. Ez a legkevésbé sem illett bele a jelenlegi nyugat-európai, de még a hazai oktatáspolitikai trendekbe sem, hiszen ma már mindenütt az integrált oktatást tekintik előremutatónak.

Már csak azért is érthetetlen volt a szeparált oktatás koncepciója, mivel a diákok amúgy is egyéves előkészítő, fölzárkóztató képzésben vettek részt a gimnázium előtt éppen azért, hogy behozzák lemaradásukat. Ha már egyszer fölzárkóztak, végképp indokolatlan az elkülönített oktatásuk. Csak sejteni lehet, hogy a koncepció kialakítói valójában egy olyan közösségi identitás kialakulását szerették volna elérni a diákoknál, mely pályájuk során is meghatározó marad majd. Könnyen föltételezhették, hogy erős jobboldali kötődésük lesz a későbbiek során, egyrészt mivel a jobboldal éppen a vidéki elit köreiben erős, másrészt mivel karrierjüket a jobboldali kormánynak köszönhetik.

A program tehát valójában leginkább azt célozta, hogy a vidéki "népi" elit teret nyerjen a pesti "urbánus" elittel szemben. A program hiányosságai tehát vélhetőleg nem a véletlen vagy a hozzá nem értés művei, hanem arról a rejtett szándékról árulkodnak, hogy az előző kormány által preferált réteg kerüljön be a programba és erősödjön meg benne. A minisztérium vélhetőleg ezért nem törődött a kritikus véleményekkel, és ezért nem változtatott a programon akkor sem, amikor kiderült, hogy a kritikusoknak igazuk lett.

Többnyire elitgimnáziumok kerültek be a programba, és kimaradtak azok a középiskolák, amelyeknek jóval több tapasztalatuk volt a hátrányos helyzetű diákok oktatásában. Roma diákok alig jutottak be a programba, ugyanakkor több fölvett diákról lehetett tudni, hogy kifejezetten jól szituált családból származik. Ám az ennek kapcsán újraéledő viták csupán annyi eredményt hoztak, hogy elindult egy roma kollégiumi alprogram is. Ennek keretében három roma középiskolai kollégiumot kezdett támogatni a minisztérium.

A roma kollégiumi alprogram nem illeszkedett a főprogramhoz sem oktatási koncepciójában, sem anyagi támogatottságában. Csupán arra szolgált, hogy elhallgattassa azokat a tiltakozó szakembereket, akik valóban hátrányos helyzetű diákokkal foglalkoztak. Az alprogram elindításával ugyanakkor el is dőlt, hogy az AJTP-be romák nem fognak nagyobb számban bekerülni. Ahová viszont bekerülhettek, ott sokkal kisebb támogatás jutott rájuk. Az alprogram keretében csupán a diákok kollégiumi fejkvótáját duplázták meg, az iskolai fejkvótáját nem, és csak négyéves időszakra folyósították az összeget, tehát előkészítő év nekik nem járt. Az egy tanulóra jutó extra támogatás a roma tanulók esetében 1,3 millió volt az "aranyos" diákok 3,4 milliójával szemben. Akkor, amikor az egyik támogatott roma kollégiumban az "abszolút szegénységi küszöb" alatt élő szülők aránya 94 százalék volt, az "aranyos" diákok szociális helyzete pedig megegyezett a társadalmi átlaggal.

Az AJTP-ben sem a csonka családból, sem a sokgyermekes családból származó tanulók nem élveztek előnyt a kiválasztásnál. Az "aranyos" diákok több mint felének szülei diplomával vagy érettségivel rendelkeznek. A szakképzetlen fizikai munkás szülők gyermekei csekély mértékben kerültek be a programba. Egyedül a kistelepülési származás feltételét vették komolyan.

Arról persze nem készültek fölmérések, hogy ezek a kistelepülések milyen jellegűek. Tudvalévő ugyanis, hogy a városok mellett fekvő kistelepülések kedvelt középosztálybeli lakóövezetté váltak, s ott élni nem jelent semmilyen hátrányt.

Hogy mennyire tisztában volt a várható eredménnyel a minisztérium, azt az is bizonyítja, hogy a fölvételi folyamat során az iskolákat nem kötelezték szisztematikus adatgyűjtésre a diákok családi hátteréről. Sőt még az előző minisztériumi vezetés által 10 millió forintért elvégeztetett programellenőrző vizsgálat sem firtatta a diákok társadalmi hátterét. Mindennek alapján nyugodtan kijelenthetjük, az OM-nek egyáltalán nem állt szándékában a hátrányos helyzet kezelése, így arra sem volt kíváncsi, hogy hány hátrányos helyzetű fiatal kerül be a programba.

Liskó Ilona szerint jelenleg az "aranyos" tanulók egyötöde (!) nevezhető több szempontból is hátrányos helyzetűnek, a többiek szülei vélhetően önerőből is képesek volnának támogatni gyermekük továbbtanulását. A tanárok sem számoltak be róla, hogy a fölvett tanulók komolyabb lemaradásban volnának az iskola többi tanulójához képest. Márpedig ha sem szociális hátterük, sem iskolai teljesítményük tekintetében nem mutatnak különösebb eltérést a speciális programba kerülő tanulók, akkor mi végre a speciális program és támogatás? Mi indokolja a tanulók megkülönböztetését csupán azon az alapon, hogy ki mekkora településről érkezik? Heindl Péter szerint az elit gimnáziumokba való bejutás nehézségeivel függ össze a magyarázat. Vagyis azzal, hogy az elitgimnáziumok nem vesznek föl nagyobb számban kistelepülésről származó tanulókat. Ennek elsősorban az az oka, hogy az elitgimnáziumi helyekért folytatott harcban a kistelepüléseken lakó szülők többnyire alulmaradnak a városi elittel szemben. Nem az tehát a fő kérdés, hogy a kistelepüléseken lakó diákoknak milyen extra programot kell biztosítani, hanem az, hogy miképpen lehet őket nagyobb számban bejuttatni az elitgimnáziumokba. Ennek azonban több olyan megoldása is lehetséges, ami nem igényel extra támogatást. Merthogy arra valójában nincs szükség. A jelenlegi rendszerben ugyanis a támogatás főként azt jelenti, hogy az elitgimnáziumot az állam jól megfizeti azért, hogy fölvegyen olyanokat, akik a sokszoros túljelentkezés miatt nem kerülhetné-nek be.

Az AJTP-programról mára tehát egyértelműen kiderült, hogy nem deklarált céljának megfelelően működik, viszont továbbra sincs állami program a hátrányos helyzetű középiskolások támogatására. Kérdés, óhajt-e az állam ennek érdekében tenni valamit. Sokáig azt lehetett gondolni, hogy a Magyar Bálint vezette minisztériumnak komoly szándékai vannak az AJTP átalakítására. Legalábbis erre utalt egy döntés-előkészítő munkacsoport fölállítása, illetve a már említett tanulmányok megrendelése. Most azonban úgy tűnik, hogy a minisztérium meghátrál az erős érdekérvényesítő erővel rendelkező vidéki elitgimnáziumok előtt.

A programot nemhogy fölszámolni nem kívánja, még jelentősebb változtatásokra sem mutat hajlandóságot, pedig a Heindl Péter által javasolt változtatás, miszerint a hátrányos helyzetű gyerekek arányát emeljék föl 40 százalékra, igazán nem nevezhető radikálisnak. Ám a gimnáziumok még ezt sem óhajtották fölvállalni. Nyilván azért nem, mert félnek a "tömegesen" megjelenő "problémás" diákoktól, s attól, hogy presztízsüket jelentősen rontaná, ha jelentősebb számban ülnének padsoraikban szegény, illetve roma diákok. Azt ugyanis sok szülő nem nézné jó szemmel.

A gimnáziumok tehát egyfelől mereven elzárkóznak a komolyabb változtatásoktól, másfelől a programból sem kívánnak kiszállni, hiszen nem szeretnének elesni a nem jelentéktelen extra bevételtől, amihez így hozzájutnak, és melynek révén az iskola további fejlesztések költségeit tudja fedezni. Olyan fejlesztésekét, melyek eredményét persze nemcsak az "aranyos" diák, hanem minden diák és minden tanár élvezheti.

Mindeközben a minisztériumnak már nincs pénze arra, hogy a valóban hátrányos helyzetűek középiskolai oktatásának ügyében is tegyen végre valamit, mert a rá való pénzt elköltötték az "aranyos" diákokra. A hátrányos helyzetűekkel foglalkozó intézmények így továbbra is pályázatról pályázatra küszködnek vagy egész egyszerűen megszűnnek, annak ellenére, hogy komoly sikereket értek el az évek során.

A hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó pedagógusok azt állítják, hogy az AJTP által biztosított anyagi keretek között már komoly eredményeket tudnának elérni. A mánfai kollégium például, amíg külföldi támogatásokból bírta, rendkívül eredményesen segítette a valóban többszörösen hátrányos helyzetű tanulók középiskolai tanulását. Nem volt lemorzsolódás, a diákok kétharmada tovább tanult. Az, hogy egy ilyen program az anyagi ellehetetlenülés miatt megszűnik, úgy tűnik, kevésbé izgatja minisztériumot, mint az, hogy ne vesszen össze a megyei elitekkel. Megint az a súlyos igazság érvényesül tehát, hogy a hátrányos helyzetűekkel foglalkozók maguk is hátrányos helyzetűek. A másik súlyos igazság pedig az, amit immáron többen is feszegetnek a jelenlegi kormány első évét elemezvén, hogy nem lehet megúszni a kormányzást komoly konfliktusok fölvállalása nélkül. Márpedig a legfőbb kérdés az, hogy a kormány kíván-e komoly lépéseket tenni a leszakadó társadalmi rétegek fölzárkóztatása érdekében, vagy folytatja az előző kormány középosztály-erősítő politikáját.

Az AJTP programban a legfölháborítóbb nem is az, hogy ismét a jó helyzetűeket hozták még jobb helyzetbe, hanem az, hogy ezt a rossz helyzetben lévők támogatására hivatkozva tették. Más szóval elvették a szegényektől a nekik szánt pénzt, ezzel pedig annak az esélyétől is megfosztották őket, hogy olyan helyzetbe kerüljenek, ami a középosztálybeliek számára lényegében már eleve adott.