Ez az esemény alapvető fontosságú az egységesülő Európa minden híve számára, hiszen az alkotmány betetőzi az elmúlt évek intézményes reformjait, működőképesebbé teszi a döntéshozatalt és jobban biztosítja a politikai egyensúlyt egyrészt a tagállamok, másrészt az európai intézmények között, valamint közelebb viszi az Európai Uniót saját polgáraihoz.
Mivel az európai alkotmány végső szövegéről már csak a 2004 júniusi európai parlamenti választások után született meg a megállapodás, illetve olyan összeurópai népszavazásnak még nem jött el az ideje, amelynek összesített eredményét vennék figyelembe az Európai Unión belül mindenütt, ezért ésszerűnek tartjuk, hogy a tagállamok határoznak az európai alkotmányról szóló szerződés elfogadásának módjáról.
Véleményünk szerint Magyarországon - noha megfontolandó érvek szólnak mellette - az európai alkotmányról szóló döntés során nincs szükség népszavazás kiírására.
Indokaink a következők:
a) A Magyarország jövője szempontjából legfontosabb és egyértelmű kérdésben - az európai uniós csatlakozás támogatásáról - a nép alig másfél évvel ezelőtt, 2003 áprilisban közvetlenül állást foglalt. Miközben éppen az európai alkotmány történelmi jelentősége mellett érvelünk, ilyen rövid időn belül európai uniós ügyben nem indokolt ismét népszavazásra mozgósítani a magyar állampolgárokat.
b) Az alkotmánytervezetet kidolgozó Európai Konventben és az azt követő kormányközi konferencián Magyarország képviselői már tevékenyen részt vettek a közös munkában. A dokumentum szövege tehát nem nélkülünk, nem a fejünk felett született meg.
c) Magyarországon és a többi új tagállamban nehezebben lehetne érzékeltetni a két évtizedes európai reformfolyamat, illetve az alkotmány új vívmányait, mint a régi tagállamokban, ahol a politizáló közvélemény régóta nyomon követhette az Európai Unió jövőjéről folytatott vitákat.
d) Nálunk - eltérően számos új demokráciától - a rendszerváltás idején nem tartottak népszavazást az alkotmány lényegi, radikális módosításáról. Nem sértjük meg tehát a hagyományt, ha most sem rendezünk referendumot.
e) A várhatóan nagyon alacsony részvétel mellett sorra kerülő népszavazás - eredményétől függetlenül - rossz és félreérthető üzenetet küldene a világnak a magyarok Európai Unióhoz fűződő érzületeiről.
A Magyarországi Európa Társaság álláspontja szerint az európai alkotmányt itthon a Magyar Országgyűlésnek kell ratifikálnia.
2004. október 12.
* A nyilatkozat nem feltétlenül egyezik meg minden MET-tag véleményével.