Mit kell tudni az Európai Unióról?

Mit kell tudni az Európai Unióról?

Uszkiewicz Erik részt vett az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete által 2018. november 7. és 9. között szervezett brüsszeli tanulmányúton. Az Európai Bizottság és a Magyar Állandó Képviselet munkatársainak előadásai az Európai Unió előtt álló olyan kihívásokról szóltak, mint a migráció, a Brexit vagy az átalakuló költségvetési keretrendszer, illetve érintették a magyar és az összeurópai érdekek viszonyát.

2013. augusztus 19-én az Európai Bizottság hivatalosan újra nyilvántartásába vette az Európai Polgári Kezdeményezést a médiapluralizmus megerősítéséért.
Hegedűs István nyilatkozott a Klubrádiónak 2017. július 14-én az Európai Bizottság két - a civil szervezetek "átláthatóságát" szabályozó, illetve a Közép-európai Egyetem működését korlátozó törvényt vizsgáló - jogsértési eljárásáról, amelyeket Magyarországgal szemben indított.
Hegedűs István véleményét közölte az Il Piccolo című lap 2017.
Hegedűs István nyilatkozott a Klubrádiónak 2017. szeptember 13-án Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének az Európai Parlamentben, Strasbourgban előadott beszédéről, hangsúlyozva, hogy az Európai Bizottság az európai uniós reformtörekvések élére állt. 
Hegedűs István nyilatkozott a Klubrádiónak az Európai Bizottság várható válaszáról a magyar kormány újabb nemzeti konzultációjára 2017. október 4-én. Bár a Bizottság cáfolhatja a vádakat, érvei aligha jutnak el a magyar polgárok többségéhez Hegedűs szerint.