Metes workshop

Metes workshop

0 comments

Birizdó Ildikó, Husz Dóra, Csaba Iván, Sükösd Miklós (mint vendég - as guest), Szuly Kinga, Szabó Szilárd (mint vendég - as guest), Mészáros Andres, Hegedűs István

2020. január 3-án hagyományos évzáró találkozójukon a Magyarországi Európa Társaság tagjai az "Önkény és Remény" című tanulmányt, illetve a magyarországi politikai helyzetet vitatták meg. Hegedűs István előadása után a megjelent társ-szerzők vázolták fel a populista, anti-liberális politikai következményeit szakterületükön, végül Bozóki András felkért hozzászóló véleményét hallgatták meg az egybegyűltek. 

magyar
A Magyarországi Európa Társaság 2021. augusztus 23-án rendkívüli online taggyűlésén Birizdóné Mislai Ildikót az elnökség tagjának megválasztotta és elfogadta a 2020-as évről szóló pénzügyi beszámolót.
2020. július elsején Zgut Edit, a Lengyel Tudományos Akadémia kutatója a lengyel elnökválasztás első fordulójának eredményét elemezte előadásában. A találkozó elején Wojciech Przybylski, a Visegrad Insight főszerkesztője a választási kampányról beszélt zoomon Varsóból. 
Szelényi Zsuzsanna, a Magyarországi Európa Társaság tagja, a CEU Demokrácia Intézet vezetői akadémiája program igazgatója tartott előadást a szervezet tagjainak Brüsszelben 2023.
Kiss Ilona irodalomtörténész, műfordító és Radnóti András külpolitikai szakértő, a MET tagjai tartottak online bevezető előadást az oroszországi politikai helyzetről és a közelgő Duma választásokról 2021. április 9-én.
A Magyarországi Európa Társaság tagjai tartottak egymásnak előadást a szervezet évzáró rendezvényén 2018. december 29-én.