- A múlt héten ott hagytuk abba a beszélgetést, hogy mennyire egységes a Fidesz vezetése, s lehet-e onnan kibeszélni? Belső kritika nemigen hallik, s ez a Fideszen kívül csak a MIÉP-ben fordul elő. A többi pártban rendszeresek az ütközések.
- Márpedig Tölgyessy Péter kritikája túllép az óvatos párton belüli bírálat határán. Érdekes kérdés ugyanakkor, hogy Orbán Viktorék miért tűrik el a parlamenti frakció tagjától a nyilvános, önálló gondolkodást? Szerintem ennek az a legfőbb oka, hogy Tölgyessynek nincs csapata: ő a pártvezetők szemében csupán egy magányos értelmiségi. Ezért Kövérék úgy gondolhatják, okosabb békén hagyni és nem is keverednek vele intellektuális vitába, hiszen hatalmi szempontból érdektelennek tekintik őt és írásait - némileg lebecsülve Tölgyessy elemzéseinek politikai hatását. Tölgyessyvel, ahogy tőle lehet tudni, ugyan nem is beszélnek, de a nyílt konfliktust fogcsikorgatva elkerülik, mert attól tartanak, hogy az összecsapás nagyobb kárt okozna a Fidesznek. Persze, ha egy vezető fideszes közös táborba szervezné az elégedetlenkedőket, akkor azonnal közbelépnének.
- Pokorni Zoltán esetleges elnöki kinevezése mögött milyen indokok és szándékok húzódhatnak meg? Róla azt mondják, ô lesz a nyugodt, polgári figura, aki a Kövér által meggyôzött jobboldali szavazók után középről hozhat voksokat 2002-ben.
- Pokorni nem tartozik a szakkollégiumi 'régi gárdához'. Szakértőként '93-tól vezette az oktatási kabinetet, de csak a választási vereséget követően lépett be a Fideszbe. Erről a lépéséről Orbán akkor megpróbálta lebeszélni - alighanem félve a 'második Fodor' jelenségtől. Azon a kilenvennégyes kongresszuson, amin még ott voltam, valóban Pokorni kapta a legtöbb szavazatot az alelnökök közül. Azóta viszont alaposan szocializálták a Fideszen belüli körülményekhez. Ezért nem is veheti túl komolyan az új poltikai irányvonalat és azt, hogy most ő lesz a pártelnök. Alighanem tudja, addig marad új poziciójában, amíg Orbán és Kövér ezt jónak látják. Kövér személyi javaslatáról, úgy tűnt, az újságból értesült. A jelenlegi pártelnök és főideológus pedig valahogy így gondolkodhatott: 'Pokorni nem veszélyes. Viszont három éve csendben van, nem támadja a szoclib sajtó, még akkor sem, amikor egyszer csak bevezeti a kötelező augusztus végi tanévkezdést, majd aztán mindent visszacsinál. Én közben megállás nélkül, magamat nem kímélve küzdök a Fidesz sikeréért, amiért folyamatosan gyaláz a média kilenc-tizede. Elég ebből. Most jöjjön Pokorni - ha 2002-ben mégis veszítenénk, akkor nem mondhatja azt, hogy ő másképp csinálta volna. Persze itt leszünk mi is Orbánnal, ha mégis elfelejtené, kinek köszönheti funkcióját."
Máskülönben ennek nem mond ellent az az értelmezés, amit a sajtóban többen is kifejtettek, vagyis, hogy a Fidesz az utolsó választás előtti évben a mérsékelt, centrista választókat akarja megnyerni. Gyakorlatilag eddig ugyanazt a taktikát követték, mint 1994-97 között: a konzervatív törzsszavazóknak és a radikális jobboldalnak politizáltak. Most, akárcsak 1998-ban, a középen lévőket és a bizonytalanokat veszik célba. Bár ezúttal, három harcos kormányzati év után nehezebb lesz a fordulat: a közszolgálati média 'lenyúlását', az Európai Uniót támadó szkepticizmust, a romákkal szembeni előítéletes nyilatkozatokat, Grespik tevékenységét, az augusztus 20-i tűzijátékot, a metróépítés akadályozását és a Kaya Ibrahim-ügyet kellene sok más éles konfliktus mellett feledtetni a kampányban az ellenzékkel szemben.
- A Fidesz démonizálásának az is része a sajtóban, hogy minden tettüket elôre megtervezettnek, s a következményeket tudatosan kisakkozott lépésnek tekintik. És itt szokás a képzett píár és marketingháttérre hivatkozni. Ellentáboruk szerint viszont felkapaszkodott fiúkról van szó, akiknek elsô munkahelyük a Parlament volt, s tíz év múlva rideg politikai manőverekkel megszerezték a hatalmat, olykor felrúgva a demokrácia játékszabályait is.
- Nekem inkább egy harmadik álláspont tetszik. Először is, az számomra nem jó érv, hogy a Fidesz több vezetőjének a Parlament volt az első munkahelye. Éveken-évtizedeken keresztül SZOT-vezetőnek vagy a Hazafias Népfront helyi titkárának lenni az nem számít tisztán politikai pályafutásnak? 1988-90-ben különleges történelmi helyzet jött létre, s a Fidesz igenis fantasztikus tettet hajtott végre azzal, hogy ifjúsági politikai szervezetként bejutott az országgyűlésbe. Fiatalon magasra jutni önmagában nem bűn - ez a kilencvenes években az üzleti életben is természetessé vált.
- Orbán Viktor tekintélyének és megkérdôjelezhetetlenségének nyilván az a fô oka pártján belül, hogy nézzétek meg, honnan indultunk, én például Alcsútdobozról, s hová jutottunk. Ilyen fiatal kormányfôje alig akadt az országnak, s ez valóban kivételes teljesítményt takar.
- Lehet, de Kövér Lászlóval közös vezetői szerepük legfőbb biztosítéka mégis az 1993-94-ben kialakított hatalmi szerkezet. Másodszor is, visszatérve az előző kérdésre, nincs szó arról, hogy a Fidesz vezetői mindig öt-hat lépéssel az ellenfelek előtt járnának és ők 'tematizálnák' a közéletet, ahogyan néhány elemző szokott fogalmazni. Többnyire inkább politikai ösztöneiket követve támadnak vagy 'megtorolnak' egy sérelmet, ahogy a Simicska-botrány kitörése után Orbán előállt a zavaros 'megfigyelési' üggyel. Azt már aligha gondolták végig, hogy az ellenzék szétszedi-e majd a vádakat, hogy Kosztolányi Dénes szereplése hány állampolgárt hökkent meg, illetve, hogy Simicska Lajost a végén mégis csak le kell mondatniuk. Más politikusok motivációinak, lépéseinek téves értékelésére pedig megint az 1994-es választási vereség előtti korszak a legjobb példa: Orbánék nem hitték el, hogy Fodor Gábor 1993 őszén ki 'mer' lépni a pártból. A fekete-fehér, barát-ellenség ellentétpárban való gondolkodás alapvetően akadályozza, hogy árnyaltan vizsgálják a politikai élet mozgásait. Így gyakran túlbecsülik vetélytársaikat, máskor meg lenézik őket. Itt a legfrissebb példa: Torgyán József. Fidesz-szimpatizáns körökben már '98-ban tudni vélték, hogy Kövér László feladata a kisgazda parlamenti frakciótagok nagy részének átcsábítása. A veszélyes játszma egyelőre nem dőlt el: lehet, hogy Torgyán kerekedik felül a lázadókkal szemben. Nem is lehet mindenkit 'megvenni', hiszen harminc biztos parlamenti 'befutó' helyet nem ígérhet Kövér a Fidesz listáin kisgazda politikusoknak - a politikai életből pedig gyorsan ki lehet bukni, mint ahogy ez történt az első országgyűlési ciklus során Torgyánnal szakító kisgazdákkal. Most éppen ott tartunk, hogy még az is bekövetkezhet, az FKgP 4.8 százalékot kap 2002-ben, kiesik a parlamentből és ezzel ugyanennyi százalékot elvesz a jobboldaltól a listás szavazatokból. Ráadásul az MDF-fel való viszony is kiéleződött: ha a fórumosok végül önállóan indulnak a választásokon és ők is 4.8 százalékot szereznek, akkor már közel tíz százalék forgácsolódik szét és aligha lesz meg a konzervatív kormánytöbbség. Mindez persze most csak játék, de a Fidesz-MPP számára kínos eshetőség jövőre.
Harmadszor pedig Orbán Viktort nem a piárosai irányítják, még csak nem is a tanácsadói. Neki nem lehet olyan tanácsot adni, amit ő eleve nem úgy gondol. Amikor 1993 novemberében az akkori politikai szakértők 'memorandumban' foglalták össze az új politikai irányvonal buktatóit, Orbán és Kövér nem hívta többé össze a tanácsadók testületét. Az lehet, hogy amikor mai piárosai azt javasolják a miniszterelnöknek, beszédében kilencven százalék helyett fogalmazzon úgy, 'százból kilencven', akkor ötletüket lelkesen elfogadja, de a politikai tartalom és üzenet mérsékeltségét vagy radikalizmusát Wermer Andrásék nem befolyásolhatják. A sajtóosztály feladatai pedig az országimázs rombolóiról készített lista óta ismertek…
Orbán ma olyan forradalmi alkatú vezető, aki a gyors döntéseket szereti - ezért rövidek a kormányülések - , de a részletek egyre kevésbé érdeklik. A kilencvenes évek elején ez nem volt így: akkor még rendszeresen részt vett a Fidesz kitűnő gazdasági szakértői csoportjának az összejövetelein, hogy tanuljon. 1993-ban, a debreceni kongresszuson viszont már azt mondta beszédében, hogy unja az ellenzékiséget - onnantól kezdve ritkán járt a Parlamentbe, ahol addig legnagyobb sikereit aratta. Úgy tudom, most számos miniszter is nehezen jutott be hozzá: Orbán nem akart, például, a gazdaságpolitika részleteiről Chikán Attilával beszélgetni. Impulzív alkatából következően az első árvíz idején még megszakította svédországi látogatását és hazajött, de idén már inkább külföldre utazott. Ez nem cinizmus: most éppen ausztriai tárgyalásai számítottak fontosabbnak. Azt is el tudom képzelni, hogy két évvel bejelentése után, miszerint lesz elég pénz a tiszai gátépítésre, azt hihette, az árvízvédelmi rendszer rég elkészült.
- Akkor mi az oka, hogy a Fidesz mégis ennyire megközelítette az MSZP-t?
- A két ellenzéki párt gyengesége. A szocialisták, úgy tűnik, állandóan azzal foglalkoznak, ki vezesse a pártot, az SZDSZ pedig képtelen magához térni a választási kudarc óta.
- Ön kilépett a Fideszbôl, de Fodorékkal ellentétben nem lépett be az SZDSZ-be.
- 1994-ben nem értettem egyet az MSZP-vel kötött koalícióval. Attól tartottam, hogy az abszolút többséget szerzett MSZP mellett az SZDSZ nem lesz erős liberális partner. Úgy gondoltam, ellenzékben a szabad demokraták és a konzervatív pártok (valamint a Fidesz) viszonya javulhatna, illetve hosszú távon is stabilizálódna a jobbra és balra is nyitott liberális politikai centrum helyzete. Azt persze nem sejtettem, hogy a koalíció következményeként 1998-ban hét és fél százalékot kap csak az SZDSZ. De pártonkívüliként egyetértettem az akkor még szabad demokrata Tölgyessyvel, hogy az SZDSZ vezetőinek szerepértelmezése, a koalíción belüli ellenzékiség (a posztkommunisták féken tartása, a gazdasági stabilizáció kikényszerítése) tévedés. Később aztán, 1997-től a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületének tagja lettem - ide már az SZDSZ delegált. A szabad demokraták mostani célja pedig éppen az elhagyott politikai közép visszaszerzése. Kiváncsi vagyok, sikerülhet-e még ez a manőver, ami a politikai élet blokkosodásának megakadályozása szempontjából döntő jelentőségű lenne. Éppen ez az a centrum, amiről a Fidesz 1994-ben végleg lemondott…