Döbbenetesen nagy a szegénység Magyarországon

CímDöbbenetesen nagy a szegénység Magyarországon
Közlemény típusaOnline cikk / Web Article
SzerzőkBartha, Attila
Teljes szöveg

A magyar népesség jelentős hányada úgy érzi, rosszul él. A szegénység mérésével foglalkozó európai statisztikák alapján úgy tűnik, nem is nagyon téved ebben: az Eurostat idén februárban közzétett adatai szerint Magyarországon 2010-ben a lakosság 22 százaléka súlyos anyagi nélkülözést élt meg. Ezzel a 4. helyen álltunk az Európai Unió országainak anyagi szegénység szerinti rangsorában, előttünk csak Lettország, Románia és az EU legszegényebb államának számító Bulgária foglalt helyet.

Az a kelet- és közép-európai várakozás tehát, miszerint a szegényeknek a rendszerváltás időszakában riasztóan megnőtt aránya gyorsan minimális mértékűre szorul vissza az uniós csatlakozás után, több országban hiú ábrándnak bizonyult csupán. Eddig legalábbis ez nem következett be, ma is nagy a távolság Európa legjobb helyzetben levő országai és az EU-hoz az elmúlt évtizedben csatlakozó új tagállamok között: Nyugat-Európában jellemzően 5 százalék körül van a komoly anyagi gondokkal küszködő népesség aránya, a legjobb helyzetű észak-európai országokban pedig ennél is kevesebben számítanak abszolút értelemben szegénynek. Ez alapján persze akár úgy is tűnhetne, hogy egymáshoz képest az európai államok úgymond helyükön vannak a szegénységi rangsorban – a gazdasági és a humán fejlettséget mérő mutatók, az egy főre jutó GDP vagy a gazdaságok versenyképessége szerint elfoglalt helyezések erősen korrelálnak a szegénységi arányokkal.

 

Mégis sok, fájóan sok ez a bizonyos magyarországi 22 százalékos arány, nemcsak hétköznapi, emberi értelemben, hanem közgazdasági, szakmai nézőpontból is. Mintha e tekintetben is kiiratkoztunk volna Közép-Európából, hiszen a velünk lényegében azonos gazdasági fejlettségű Lengyelországban „csupán” a népesség 14 százaléka szembesül a hétköznapokon komoly anyagi nélkülözéssel. A sokáig „szegényellenes, neoliberális” politikája miatt – a kirekesztettség aspektusát tekintve teljes joggal – bírált Szlovákiában ennél is kisebb a súlyos anyagi szegénységben élők hányada, Csehország mutatója pedig közelíti a nyugat-európai átlagot. Van tehát valamilyen, a fejlettség és a szegénység közötti szokásos közgazdasági megfelelésen túlmutató ok. (Az, hogy az idézett adatsor 2010-re vonatkozik, aligha változtat ezen. Semmi okunk azt hinni, hogy az utóbbi másfél évben relatív helyzetünk javult volna; inkább az a valószínű, hogy ennek ellenkezője történt.)

 

Evidencia persze, hogy a szegények aránya erősen függ attól, hogy adott fejlettségi szinten mekkora a foglalkoztatás. Márpedig az alacsony foglalkoztatottság a magyar gazdaságfejlődés egyik alapvető problémája, e tekintetben 2010-re sikerült letornázni magunkat az uniós foglalkoztatási rangsor utolsó helyére. A „kevesen dolgoznak, ők viszont kiugróan sokat” hazai sémájával szemben a „sokan dolgoznak, de nem kiugróan sokat” észak-európai kombinációja nyilvánvalóan kedvezőbb a társadalmi kohézió és a pénzügyi fenntarthatóság szempontjából is.

 

Az ugyanakkor bizonyos, hogy az európai összevetésben katasztrofális hazai foglalkoztatási mutatót nem magyarázhatjuk azzal, hogy netán túl magasak volnának a magyarországi bérek. Euróban számolva a magyar bruttó bérek 2009 óta már alacsonyabbak, mint Szlovákiában, és például a portugál vagy a máltai béreknek csupán a felét érik el. Vegyük ehhez még hozzá, hogy az adóék, vagyis a foglalkoztatás költségét a nettó bérhez képest növelő adók és járulékok aránya nálunk jóval nagyobb, mint szűkebb régiónkban, a visegrádi térség többi országában. A kevés magyarországi foglalkoztatott tehát nemcsak összeurópai, hanem közép-európai mércével mérve is igen alacsony bért kap, amelyet az átlagosnál nagyobb elvonások  terhelnek. Ezek után inkább azon kell meglepődnünk, hogy a súlyosan nélkülöző szegények aránya nem nagyobb még a jelzett 22 százaléknál is. Ebben a sokat szidott szociálpolitikai rendszerünknek is lehet szerepe – legalábbis a kialakult jövedelmi egyenlőtlenségeket európai összevetésben eddig viszonylag jó hatékonysággal csillapították a magyar szociálpolitikai beavatkozások.

 

Lehet tehát a magyarországi béreket emelni? Sőt, ahogy azt néhányan felvetik: ez netán egyenesen célszerű, miután növelni fogja a jövedelmeket, a fogyasztást, és végső soron ettől indulhat be a növekedés, ez vezethet el a költségvetési stabilitáshoz is (nem pedig a restrikciós lépések sorozata)?

 

Látszólag ez a felvetés a termelékenység és a külkereskedelmi teljesítmény oldaláról is jól alátámasztható, hiszen a magyar külgazdasági pozíció kiemelkedően kedvező: az utóbbi évek adatai alapján a visegrádi országok közül csak Csehország export-versenyképessége hasonló a miénkhez. Úgy tűnhet tehát, hogy a hazai bérek emelése nemcsak kívánatos, de makrogazdaságilag is lehetséges. Sajnos, mégsem feltétlenül ez a helyzet. A magyar gazdasági szereplők ugyanis ma extrém mértékben bizalmatlanok, bizonytalanok. A lakosság fogyasztása, a vállalkozások beruházási aktivitása és ezekkel összefüggésben a pénzintézetek hitelezési tevékenysége jelenleg rendkívül visszafogott, ezzel részben maguk a pesszimista várakozások képezik a fellendülés gátját, jóformán ördögi kört hozva létre. Ilyen negatív bizalmi környezetben a kényszerű béremelések is könnyen visszafelé sülnek el – az idei év első két hónapjának magyar statisztikái nem véletlenül mutatják azt, hogy az elvárt béremelést ismét csak a foglalkoztatás csökkentése árán próbálják meg kigazdálkodni a hazai vállalatok.

 

Az elképzelhető kiút csak lassú és többlépcsős folyamat lehet. Először meg kell törnünk a negatív várakozásokat, le kell dolgoznunk az EU-ban és ezen belül a közép-európai térségben kiugró bizalmatlansági felárunkat, nemcsak a nemzetközi pénzpiacok, de a hazai gazdasági szereplők felé is. Ha ezt elérjük, akkor majd vélhetően nálunk is jobban működik az Európa-szerte alapvetően érvényes összefüggés a bérek és a termelékenység között. Ekkor adott bérszint mellett lényegesen magasabb foglalkoztatás érhető el, ami végre elvezethet a súlyosan nélkülöző szegények arányának csökkenéséhez is. 

 

Megjegyzés: 

Az egyes EU-tagországokban komoly anyagi nélkülözést megélők arányának (several material deprivation rate) forrása a Eurostat adatbázisa:
http://appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?dataset=ilc_mddd11&lang=en