Az Európai Unió déli szomszédságpolitikája és a magyar uniós elnökség

A 2011 első felében esedékes magyar uniós elnökség nem csupán történelmi jelentőségű szemeszter lesz Magyarország számára – hiszen először kerülünk a „nagy európai ügyek” intézésének centrumába –, de érdemi hatást gyakorol majd hazánk megítélésére az integrációs közösségben, és ezen keresztül a következő években rendelkezésünkre álló uniós mozgástérre. Amint ugyanis azt a Bruxinfo elemző iroda munkatársai is hangsúlyozták a 2009 januárjában közzétett elemzésükben: „minden EU-ország akkor válik ténylegesen is taggá, amikor átesett első, soros elnökségi félévén.” Mint ismeretes, az elnökségi időszak jelentős többlet terhelést jelent az elnök tagállam központi intézményei számára, melyeknek a hazai ügyek kezelésén túl az uniós színtéren is helyt kell állniuk. Különösen igaz ez a Magyarországhoz hasonlóan közepes méretű, valamint a még kisebb tagállamok esetében. Ugyanakkor itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az uniós elnökség nem „állami ügy”, hiszen a magyar szereplők iránti megnövekedett érdeklődés nem csupán állami-diplomáciai szinten, de egyéb keretek között, így például a különféle európai érdekszerveződésekben is várható. Az európai figyelem középpontjában eltöltött hat hónap ezért jelentős, az állami szférán túlmutató lehetőségeket hordoz magában, melyek érvényesítése azonban nem elsősorban az elnökségi periódusban, hanem – sikeres magyar elnökség esetén – sokkal inkább az azt követő időszakban remélhető.

Az elnökségi hónapok megnövekedett munkaterhelése és váratlan kihívásai minden bizonnyal új eljárások és módszerek meghonosítását eredményezik majd a hazai államigazgatásban, melyek egy része jó esetben tovább élhet a félév lezárását követően. Mindezeken túl Magyarország 2011 első felében kénytelen lesz olyan területeken is kezdeményező szerepet vállalni, melyekre a korábbiakban talán kevesebb figyelmet fordított. Ez utóbbi körbe tartoznak az Unió déli (mediterrán és közel-keleti) szomszédaival fenntartott kapcsolatok. A magyar külpolitika ugyanis a csatlakozást követő években, érthető okokból, mindenekelőtt a balkáni térségre, illetve más olyan viszonylatokra összpontosított, melyek hagyományosan is az érdeklődésének homlokterében álltak, és amely területeken számottevő tapasztalatokkal rendelkezett. Ezzel nem csupán Magyarország, mint az Unió Horvátországgal és Szerbiával (illetve bővebben: a nyugat-balkáni térséggel), valamint Ukrajnával szomszédos keleti határállama geopolitikai jelentőségét sikerült hangsúlyoznia, de elősegítette egy - bizonyos irányokban - aktív magyar külpolitika képének megjelenését az uniós térben. A csatlakozás után hat évvel és az elnökségi félév küszöbén eljött az idő, hogy túllépjünk ezen az állomáson. El kell fogadnunk ugyanis, hogy amennyiben Magyarország valamennyi más tagállammal egyenrangú tagja kíván lenni az Uniónak, akkor egyetlen meghatározó politikai területen vagy kérdésben sem adhatja fel önálló álláspont képviseletét, már csak az uniós döntéshozatali és érdekérvényesítési rendszer szövetségkötésre, koalícióépítésre és a támogatások cseréjére épülő logikája miatt sem. Márpedig a déli szomszédokkal kialakított kapcsolatok a meghatározó politikai kérdések között szerepelnek az uniós napirenden. Ezért a következőkben a közelgő magyar uniós elnökség és az Európai Unió (tágan értelmezett) déli szomszédságpolitikája kapcsolódásairól esik szó, az átalakuló uniós külpolitikai intézményrendszer tükrében.